Kávéval ízesített termékekkel manapság gyakran találkozhatunk, mint például a kávés fagylalt, a kávés sütemények, a kávés tej, vagy éppen a kávés sör. Az utóbbi években a hideg főzött kávé népszerűségének növekedésével ez a tendencia már elérte a borkészítőket is. A világon elsőként az "Apothic Brew" névre keresztelt borban hidegen főzött kávéval találkozhatunk.
A termék előállítója szerint a bor és kávé kombinációjának ötlete már eleve adott volt, hiszen a vörösborokat gyakran a kávéval kapcsolatos szavakkal jellemzik. Ez a fajta társítás sok egyediséget kölcsönöz a bornak, de mégis megőrzi annak sajátos jellegét. Az párosítás eredménye egy intenzív kávé aromával, valamint egy csipetnyi csokoládés és pörkölt ízekkel rendelkező, ám vörösbor jellegét megtartó kombináció. Az összetevők kiegyenlítik egymást - egyik irányban sem érzünk túlsúlyt a kóstolás során. A kávé kevésbé savas, harmonikus és lágy arculatot kölcsönöz a bornak.
Akik azonban arra számítanak, hogy ezzel a borral kedvenc reggeli italukat helyettesíthetik, csalódni fognak, hiszen egy pohár az Apothic Brew bor azért jóval kevesebb koffeint tartalmaz, mint a jól megszokott reggeli kávénk.
A Petite Syrah, a Teroldego, a Cabernet Sauvignon, a Zinfandel szőlőfajták házasításából készült limitált darabszámú borhoz a kávét közvetlenül a palackozás előtt adják hozzá, és a különleges párosításnak köszönhetően számos étel tökéletes kiegészítője lehet, a steaktől egészen a csokoládés desszertekig.
Ha tetszett a bejegyzés olvasd el a BORgonzola blog többi írását is, vagy kövesd Facebook oldalunkat!