Kávékapszula méretű borok
2018. április 08. írta: Borgonzola

Kávékapszula méretű borok

Az alternatív csomagolástechnika legújabb találmánya

Jó minőségű borokkal már tömegével találkozhatunk a polcokon, de a tökéletes kvalitás ma már önmagában nem elegendő a termék kiemelésére a tömegből. Az alternatív csomagolás és a megfelelő dizájn megválasztása azonban kiváló megoldás lehet a fogyasztó figyelemfelkeltésére. Ilyen új csomagolási technikával találkozhatunk a napokban megjelent „Bota Sippers” nevű kiszerelésnél. Az ötlet abban áll, hogy egy kávékapszula méretű kis tégelyben kínálja a különböző fajta borokat, olyan fogyasztók számára, akik nem szeretnének nagyobb kiszerelést megvásárolni, kizárólag csak egy korty bort szeretnének megkóstolni.

A terméket megálmodó ’Bota Box’ nevű cég rendkívül sikeres az újrahasznosított 3 literes Tetra Pak dobozokban kínált borok értékesítésében, hiszen közel hatmillió egységet értékesítettek 2017-ben. A közösségi médiákban népszerűsített új csomagolási ötletükkel éppen az alternatív csomagolásokra próbálják felhívni a vásárlók figyelmét.

coffe_wine.jpg

Bár ezt a fajta csomagolást innovatív technológiának nevezik, hasonló ötlettel már korábban is találkozhattunk, főleg a keleti blokk országaiban. Személy szerint jómagam már 1992-ben, a méltán híres Guns N' Roses koncertre készülve találkoztam hivatalos élelmiszerboltokban tejfölös-pohárba és műanyagzacskóba töltött égetett szeszesitalokkal. Ezek a gyöngyszemek – emlékeim szerint -  Oroszországból érkeztek, ahol feltételezhetően még mindig elérhetőek hasonló kiszerelések. A méretekben is vannak különbségek, hiszen a keleti kivitelben 2 deciliteres vodkákkal találkozhattunk, szemben a Bota Sippers 1 centiliterével.  

Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy ezt az új csomagolással ellátott terméket az előzetes információk alapján nem fogják kiskereskedelmi forgalomba bocsátani, mivel kizárólag promóciós célokat szolgál, de a terméket kipróbáló fogyasztók nagyon pozitívan nyilatkoztak az újításról. Ez gyaníthatóan annak köszönhető, hogy az üvegpalackos értékesítéssel szemben az alternatív csomagolásban kínált borok értékesítése rohamosan emelkedik, népszerűségük folyamatosan növekszik.  Egyre több fogyasztó véli úgy, hogy az újszerű csomagolások nem befolyásolják negatívan a termék minőségét, és jóval kezelhetőbbnek és kényelmesebbnek találják ezeket a klasszikus palackozásnál.

Kép: www.thedailymeal.com

Ha tetszett a bejegyzés olvasd el a BORgonzola blog többi írását is, vagy kövesd Facebook oldalunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://borgonzola.blog.hu/api/trackback/id/tr9513819356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvp 2018.04.10. 12:01:34

Velemenyem szerint alkoholos italt muanyag taroloban tarolni rossz otlet. Kb. kannasbor szintu minosegromlast okoz ha nem uveg vagy megfelelo tipusu fem taroloban van. Promocios celra otletes, de a minoseget akkor sem kellene felaldozni.

mildi 2018.04.11. 19:39:09

@kvp: olyan helyen jó ötlet, ahová nem szabad üveget bevinni, igen pl. a 1992-es guns koncert ilyen volt

Borgonzola 2018.04.11. 21:09:26

@kvp: Teljesen egyetértek! Én még a bag-in-box kiszereléstől is óckodom kicsit.

Borgonzola 2018.04.11. 21:10:46

@mildi: A koncert óriási élmény volt!
süti beállítások módosítása