Jó minőségű borokkal már tömegével találkozhatunk a polcokon, de a tökéletes kvalitás ma már önmagában nem elegendő a termék kiemelésére a tömegből. Az alternatív csomagolás és a megfelelő dizájn megválasztása azonban kiváló megoldás lehet a fogyasztó figyelemfelkeltésére. Ilyen új csomagolási technikával találkozhatunk a napokban megjelent „Bota Sippers” nevű kiszerelésnél. Az ötlet abban áll, hogy egy kávékapszula méretű kis tégelyben kínálja a különböző fajta borokat, olyan fogyasztók számára, akik nem szeretnének nagyobb kiszerelést megvásárolni, kizárólag csak egy korty bort szeretnének megkóstolni.
A terméket megálmodó ’Bota Box’ nevű cég rendkívül sikeres az újrahasznosított 3 literes Tetra Pak dobozokban kínált borok értékesítésében, hiszen közel hatmillió egységet értékesítettek 2017-ben. A közösségi médiákban népszerűsített új csomagolási ötletükkel éppen az alternatív csomagolásokra próbálják felhívni a vásárlók figyelmét.
Bár ezt a fajta csomagolást innovatív technológiának nevezik, hasonló ötlettel már korábban is találkozhattunk, főleg a keleti blokk országaiban. Személy szerint jómagam már 1992-ben, a méltán híres Guns N' Roses koncertre készülve találkoztam hivatalos élelmiszerboltokban tejfölös-pohárba és műanyagzacskóba töltött égetett szeszesitalokkal. Ezek a gyöngyszemek – emlékeim szerint - Oroszországból érkeztek, ahol feltételezhetően még mindig elérhetőek hasonló kiszerelések. A méretekben is vannak különbségek, hiszen a keleti kivitelben 2 deciliteres vodkákkal találkozhattunk, szemben a Bota Sippers 1 centiliterével.
Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy ezt az új csomagolással ellátott terméket az előzetes információk alapján nem fogják kiskereskedelmi forgalomba bocsátani, mivel kizárólag promóciós célokat szolgál, de a terméket kipróbáló fogyasztók nagyon pozitívan nyilatkoztak az újításról. Ez gyaníthatóan annak köszönhető, hogy az üvegpalackos értékesítéssel szemben az alternatív csomagolásban kínált borok értékesítése rohamosan emelkedik, népszerűségük folyamatosan növekszik. Egyre több fogyasztó véli úgy, hogy az újszerű csomagolások nem befolyásolják negatívan a termék minőségét, és jóval kezelhetőbbnek és kényelmesebbnek találják ezeket a klasszikus palackozásnál.
Kép: www.thedailymeal.com
Ha tetszett a bejegyzés olvasd el a BORgonzola blog többi írását is, vagy kövesd Facebook oldalunkat!